NTP-HTT-16-0028

Az NTP-HTT-16-0028. sz.,

“Körös-vidéki TT 2016/2017. “

című pályázati program bemutatása

A 2016/2017. évi programjaink jelentős részét a Nemzeti Tehetség Program 1,5 millió forintos támogatásával tudjuk megvalósítani. A pályázati program megvalósításában a Tanács eddigi aktív tagjai mellett számítunk újabb tehetségsegítők, szervezetek bekapcsolódására is.

A pályázati program rövid bemutatása:

Megvalósítási időszak:

2016.07.01 – 2017.06.30.

Pályázati cél:

A Tanács működésének fenntartása és továbbfejlesztése.

Várható eredmények:

  • önkontrollos hatásvizsgálat kidolgozása, kipróbálása,
  • meglévő jó gyakorlatok megjelenése több helyszínen,
  • önálló információs honlap létrejötte,
  • szakmai találkozók megvalósulása,
  • az eddig meglévő együttműködő szakmai team-ek mellett újak létrehozása, munkájuk elkezdése
  • konferencia megvalósítása: a tanács munkájának szélesebb körben való ismerete, jó gyakorlatok megismertetése céljából

 

A program elemei:

Fő tevékenységek
  • Meglévő jó gyakorlatok megismertetése és bevezetésének koordinálása
  • A tehetségsegítők közötti információáramlás elősegítése
  • Önkontrollos hatásvizsgálat kialakítása
Kiegészítő tevékenységek:
  • A tanács hatókörébe tartozó tehetségpontok önkontrollos hatásvizsgálatuk kialakításához segítségnyújtás, a hatásvizsgálat ellenőrzése
  • Szakmai fórumok rendezése (hatékony tanulás, művészetek, komplex programok, óvodás kor… illetve igény szerint)
  • Esetmegbeszélések, team-munkák megvalósítása (Témái a résztvevők igényeinek megfelelően.)

 

 

Comments are closed